2007. január és már majdnem itt a nyár! Rácz Péter sajnálatára, aki még mindig egy méteres havat vár. De tényleg borzongatja a hátunkat – csak másképp – ez a meleg.
A 2000 egy nagyon érdekes, Martin Pollack osztrák íróval készült interjút közöl, akinek apja náci múltjáról szóló második regénye 2004-ben jelent meg a Zsolnay Verlagnál Bécsben. Többek közt arra a kérdésre keresi a választ, mi lehet az oka annak, ha valaki, aki amúgy „rendes” ember, a náci mozgalomhoz csatlakozik. Az interjúban szó esik még egy Salzburg környéki, különleges és egyedülálló oktatási kezdeményezésről is. Schein Gábor esszéjében azt a kérdést próbálja meg körüljárni, létezik-e még, és mit csinál a szabad értelmiségi. Szomorú képet fest az egyetemi oktatók jelenlegi helyzetéről, mindezt finoman, szépírósan. A fél éve elhunyt Bratka László ironikus-filozofikus verse az arányokról üdítő élmény a folyóiratokban általában megjelenő közepes erősségű és színvonalú versek között. Egy Centauri nevű szerző vicces-groteszk, szomorú Trolibus és Brossgida c. írása fordítóknak kellemes gyakorlásra adhat alkalmat. Richard Rorty a filozófiairígységről és az álmodásról az ő kellemes, mintha-szintézisre-törekednék-de-mégsem stílusában értekezik.
Az Alföld a Térey-versek kedvelőit lepi meg egy új darabbal, nemkülönben figyelemre méltóak még Soós Gábor egyszerű, szinte gyermek által íródottnak ható és Karácsonyi Zsolt szigorú ritmust tartó versei. A próza műfajban Takács Zsuzsa: A szerdai gyermek c. novellája lenyűgöző, csakúgy, mint Ménes Attila: Egy délután Noémivel c. regényrészlete. Az irodalmi történések és elemzések iránt érdeklődők örömmel fogják csemegézni Szilágyi Zsófia Lávaömlés vagy hídláb c. tanulmányát az utóbbi huszonöt év prózájáról. Fontos szerepe van még Márton Lászlónak, akinek Minerva búvóhelye c. könyvéről két elemzés is olvasható.
A Holmi eme, Nagyboldogasszony havi számából most csupán Polcz Alaine: Ideje az öregségnek c. naplójegyzet-részleteit emeljük ki. Nem mintha nem volna más, említésre érdemes írás is a lapban. Csak valahogy ezzel együtt mást nem lehet említeni. Nézzék meg!
A Jelenkor többek között Csehy Zoltán, Havasi Attila és Zalán Tibor verseit közli. Ez utóbbinak költészetéről nagyon érdekfeszítő, izgalmasan szerkesztett tanulmányt írt két nap alatt Szigeti Csaba, tele „kizárólag formatörténeti és fájdalomelméleti megjegyzésekkel”. Róma szerelmeseinek Géczi János esszéje kínál merítkezést a Városban.
A Beszélő c. lapnak még van Kultúra című rovata! Homo duplexek egymás közt címmel a Nyitott Műhelyben Vajda Mihály, Pór Péter és Angyalosi Gergely között lezajlott beszélgetést közlik. Szívderítő. Márton László Térey János Ultra c. kötetét méltatja, Szijj Ferenc újabb regényrészletét is élvezhetjük. A Messzelátó c. rovatban Marosán György: Az antropikus elv lehetséges világmodelljei c. esszéje azoknak is érdekes, akik még csak közelre tudnak látni.
A Kalligram versekkel és tanulmányokkal emlékszik meg a harminc éve halott Pier Paolo Pasoliniről. A Quattrocento − és általában a festmények − kedvelői nem tehetik meg, hogy nem olvassák el Daniel Arasse kisesszéit pl. a perspektíváról a Mona Lisáról, Raffaello: Sixtusi Madonnájáról.
2007. február
Az ALFÖLDben, amelyről meg kell jegyezni, hogy mindig elsőként jelenik meg az adott hónapban, ezúttal Czapáry Veronika József Attilát idéző prózáját ajánljuk a kedves olvasók figyelmébe, csakúgy, mint Lapis József verseit, különös tekintettel A trópusok szomorúsága és a Marad a hideg címűekre. A szám főszereplője Grecsó Krisztián, akinek Doktor urak c. készülő regényéből közölnek részleteket, olvasható egy vele készült beszélgetés és egy kritika az Isten hozott c. regényéről, Szilágyi Zsófiától. A színház iránt érdeklődők számára érdekes lehet Kiss Gabriella alapos, hasznos információkban, fogalomtisztázásban gazdag tanulmánya a politikus színházról és a színház politikusságáról.
A HOLMI verskészletéből, csak azért, mert mindig mindent nem lehet elolvasni, ebben a hónapban Babiczky Tibor , Kovács Mikó Edina és Szakács Eszter verseit, Zsámboki Mária prózáját említjük és ajánljuk. Borgos Anna izalmas tanulmányt írt Vay Sándor/Saroltáról, Márton László: Minerva búvóhelye c. könyvéről Margócsy Istvántól és Radnóti Sándortól közölnek bírálatot.
A JELENKORban a legjobbak a versek most. A névsor: Lator László, Schein Gábor, Rosmer János, Miklya Zsolt. Schein Gáborral Ménesi Gábor beszélgetett, ennek írott változatát is olvashatjuk. A prózák közül a Halász Margitét nézzék meg. Ferenc Győző nemrégen megjelent, Radnóti Miklósról szóló monográfiájáról két recenziót közölnek, szerzőik Borbély Szilárd és Vári György. Bazsányi Sándor Kertész Imre: Sorstalanság c. regényének iróniájáról értekezik.
És mi van a 2000-ben? Például Nádasdy Ádám és Mohácsi Árpád versei és Hankiss Elemér értelmezési kísérletei a kelet-közép-európai átalakulásról.
A KALLIGRAM több tanulmányt is közöl a FORDÍTÁSRÓL, ezek szerzői: Jacques Derrida, Itmar Even-Zohar, Orcsik Roland és Octavio Paz. Folytatják, s egyúttal úgy tűnik, be is fejezik Daniel Arasse kisesszéinek közlését Szűz Máriáról, s a festők titkairól.
2007. március
Ha már csalogat ugyan bennünket (is) a nap tüze mindenkit máshova, vagy ugyanoda, azért érdemes kezünkbe vennünk, vagy zsebünkbe gyűrnünk néhány folyóiratot Böjtmás vagy Kikelet havában is.
A HOLMIban az első oldalakon Fischer Mária verseivel találkozunk, ezek közül is a Nem látok hidakat című talán a legsikerültebb. Kiss Judit Ágnest és G. István Lászlót is nagyon ajánlhatjuk. A számban három tanulmány is foglalkozik a magyar képzőművészettel, Perneczky Géza a magyar avantgárd kezdeteit vizsgálja újra, Forgács Éva és Sármány-Parsons Ilona pedig a „magyar vadak” terminust, illetve a festészeti kánonképződés kérdését járja körül. A Figyelő rovatban József Attila verseinek új, kritikai kiadásáról, azaz Stoll Béla textológiai munkáságának érdemeiről, Balassa Péter Esterházy-elemzéseiről − a jóval a rendszerváltás után eszmélő író, Dunajcsik Mátyás jóvoltából − , Halasi Zoltán verseiről, Bikácsy Gergely Róma könyvéről és Bacsó Béla esszéiről olvashatunk recenziókat.
A JELENKORban is szerepel Kiss Judit Ágnes, de versből van itt még néhány érdemes darab Magolcsay Nagy Gábortól és Bibor Istvántól. Tolnai Ottó és Sándor Iván, Kossuth-díjas szerzők is szerepelnek prózával, Földényi F. László (újdonsült Széchenyi-díjas) pedig Nádas Péter: Hátországi naplójáról írt recenziót.
Az ALFÖLDből Gál Ferenc verseit, Lovas Ildikó és Háy János regényrészleteit említhetjük. Illetve mást is említhetnénk, de a folyóiratszemle egyik szempontja − ezzel nagy titkot nem árulunk el − éppen az esetlegesség és a pillanatnyi (vagy nem pillanatnyi) hangulat, ha úgy tetszik, szeszély. 1956 és az irodalom kapcsolatáról olvashatók tanulmányok pl. Angyalosi Gergelytől, alapos recenziók pedig Havasréti József: Alternatív regiszterek c. könyvéről, valamint a Művészetköziség – tudományköziség – irodalom (szerk: Peternák Miklós és Kékesi Zoltán) c. kötetről. A művészetköziség is az egyik szempontja Szegedy-Maszák Mihály tanulmányának Ezra Pounról és a zenéről.
A KALLIGRAM e havi, Kulturális csere c. számában is nagy figyelmet szentelnek a fordításnak. Závada Pál, Nádas Péter és Kertész Imre szlovák recepciójáról, illetve a magyar irodalom román fordításáról és recepciójáról, Szerb Antal regényeinek spanyol fordításáról olvashatunk tanulmányokat, valamint Csehy Zoltánnal beszélget a fordításról, „mint az örök átváltozás képességével megáldott szövegről” Németh Zoltán.
2007. április
VERS
Turbuly Lilla két verse közül az egyik mint egy mondóka az elmúlásról, a másik akár a zsákutca természetrajza egyszerűen, röviden.
Molnár Krisztina Rita tengelyesen tükrözött soraiban mint a szőnyegminta, úgy cseng egymásba hangzás és értelem. (HOLMI). Ugyanitt olvashatók még Petri Györgynek hét saját verséhez írt kommentárja, melyek most kerültek elő a számítógépből.
Szénási Miklós olyasmiket ír, hogy: „És mindig szomorú a vasárnap.” Meg hogy: „Szorítanám a kezét”. Lehet, hogy merészség ez?
Pollágh Péter viszont ilyeneket: „Mégis feloldozott: fölvágta / nyelvem, és nekem adta / képeit.” És: „nem minősítesz, / bejönnek úgyis a tükrödbe, / s mint kishúgot, / tolnak le bugyit, parát.” (ALFÖLD)
Pallag Zoltán esetlen rímeivel és az erőd szó kettős értelmével (is) játszva idegen anyaghoz hasonlítja magát, amely ekként lökődik ki egy kapcsolatból, és lesz alanya a versének.
Bertók László a tőle megszokott minimalista rákérdezéssel ír magáról a képzeletről,
Payer Imre a láthatatlan Hádészt idézi, aki „csak a pillanat / tört részére tűnik fel tükröződve az / Oktogonon, a Burger King üvegfalán / bámészkodó hajléktalannak.”
Bozsik Péter: Az üveggolyózás művészete c nosztalgiázó versében/vel emlékezik egykori gyerekjátékos szenvedélyére,
Szilágyi Eszter Anna a maga módján megy ki a fekete dombra, épül be a hegyoldalba, megidéz őszt, Phyllist és régieket, „akik / átdübörögték a várost / gondolatokkal”, laza kis hölgyet, aki „…ül / ebédig, tettre készen, hogy / megrohanják a mindennapi / élet szabadulóművészei, a / piaci dzsinnek, mint egy hobbi- / varrónőt piros műselyem Burda- / snittek”. (JELENKOR)
PRÓZA
Legelőször is a Takács Zsuzsáét tessék elolvasni a HOLMIban, a címe: Játék a tűzzel. Az ALFÖLDből Szathmáry István: Az álom c. novelláját, a JELENKORból most Garaczi László regényrészletét ajánljuk.
TANULMÁNY
Beke József nevezetes átdolgozott művekről ír (HOLMI), L. Varga Péter az intermediális olvasás alakzatairól, Sághy Miklós arról értekezik, hogy a pszichoanalízis tekintet-fogalma miképpen válik kamerává (ALFÖLD), de a legalaposabb és legérdekesebb talán Darabos Enikő: A néma test diskurzusa c. tanulmánya Nádas Péter: Párhuzamos történetek c. regényéről, amelyben a saját másságát mint az individualitás kritériumát vizsgálja, reflexió alá vonva a regényről eddig megjelent kritikai recepciót is. (JELENKOR)
2007. május és nyár
Valamelyik előző szemlében már utaltunk arra az egyáltalán nem meglepő és szokatlan, talán mégis említésre érdemes tényre, hogy a folyóiratszemlében szereplő alkotások kiválasztása teljesen esetleges, akár még a szemléző hangulatától is függhet. Ez ugyan hagyhat némi kívánnivalót maga után, ám ha arra gondolunk, hogy Magyarország határain túl élő fordítók számára mégis valamiféle támpontként szolgálhat a magyar folyóiratok rengetegében való tájékozódáshoz, akkor még az így, meglehetősen szubjektív módon összeállított ajánlás is hasznos lehet.
VERS
Az ALFÖLD júniusi száma versben a legerősebb a gyakran szemlézett lapok között: Nádasdy Ádámtól négy rövidebb darabot kapunk, szikárak, nincs félreírt szó, fölösleges jelző. (Tisztelem én a középkort, stagnáló áraival, / ott nincsenek még puritánok; szűz, az van dögivel. / Útközben kiderül: ki a nagy, ki törekszik / az égbe, s a nemzet még kuriózum.) Villányi László ismeretlen költőnők négysoros verseivel szerepel: (Fenébe az irodalommal, megint kiderült, / némelyik töredékem érdekesebb nálam, / eztán hát mélyen hallgatok verseimről, / s valaki majd magában engem mondogat. − írja az örmény költőnő.) Lanczkor Gábor festményekre írt verseket, pl. El Greco: Orgaz gróf temetésére: (A szobor és Greco / ugyanaz, ugyanő? Ugyanazoknak? Krisztus! Ignudo! − / (Ó Gábriel, ne távozz // tőlem még; mondd, kibírnád?) / Mint ezt, mi lett. / Az egyházi estabilishment helyett. / A birkák.) Földváry László szép (eme jelző legitim használatára példának lásd Bazsányi Sándor recenzióját Kőrösi Zoltán: Milyen egy női mell? c. könyvéről a HOLMI májusi számában) verseit viszont az augusztusi ALFÖLD hozza: (Szemed fehéréből havat szór Isten, / hogy télen ezzel melegítsen.) Petri György egy eddig nem közölt verse a hagyatékból, a Magyarázatok M. számára idejéből a HOLMI májusi számában található: (S nemegyszer magamra hagynak e forró, de szeszélyes / árnyak, vagy vetkezetlen távoznak, / s vacogok éjemben, mert bőregérként / surrognak el e kedves asszonyárnyak / ágyam fölött és hajamba akadnak / pergamenkörmeikkel. ...) Rába György az elmúlás témájához kapcsolódó apró dolgokról, most egy kilincs viszontagságairól ír: (és hányan vertek gyökeret előtted / áldozva félelemmel / bőkezű avagy zsugori erőnek / ha egyszerre bámulnánk valamennyit /micsoda orgiája a kezeknek / ki igazodnék el közöttük ). Schein Gábor egyik versében a galambokat (… pedig ők az utolsók, / akikben még van bátorság és bizalom, / hogy létüket kétfelé osszák, nekünk és / az égnek, …), a másikban a kaktuszt ( és hogy a villám a kettészakított / testekben kivirágzott, arra már / csak egy cserép kaktusz emlékeztet,) énekli meg.
PRÓZA
Tétényi Csaba: Árnyék c. novellája egy kicsit mintha a nemrég elhunyt Antonioni filmjeinek (pl. Nagyítás, Egy nő azonosítása) hangulatára rímelne (ALFÖLD, május). Perneczky Géza tíz növényről (csalán, kakaó, Thaumatococcus danelii, arékapálma, árvamimóza, fikusz, mezei tikszem, nagyezerjófű, szomorúfűz, igazi birs) írt kisesszéket Herbárium címmel (HOLMI, május). Rakovszky Zsuzsától A hold a hetedik házban címmel olvashatunk borzongatóan finoman szatirikus elbeszélést (HOLMI, július), Szabó Ádám: (Át)Változat című rövid elbeszélését Kafka emlékének ajánlja a szerző. Egyszerű, finom próza (2000 május). Dunajcsik Mátyásnak időközben kötetben (Repülési kézikönyv) is megjelent írása (JELENKOR, május) ígéretes tehetségről tanúskodik.
TANULMÁNY ÉS RECENZIÓ
Rákai Orsolya: A nők és a nemzet kulturális-kultikus megalkotása c. tanulmánya számos kérdést vet fel a társadalmi nemek elméletének és kutatásának, illetve a kultuszkutatás, nemzeti identitás kapcsolatáról. (ALFÖLD, május) Menyhért Anna: A Belső út − a koholmány botránya c. írása Binjamin Wilkomirski, azaz Bruno Dösekker „túlélő-memoárjáról” szól, egy olyan holokauszt-memoárról, amelynek szerzőjét nem deportálták. Menyhért Annával beszélgetés is olvasható ugyanebben a számban (ALFÖLD, június), valamint ugyanitt két másik tanulmány Micimackóról, Halász Lászlótól és Kappanyos Andrástól. Előbbi hermeneutikai, dekonstrukciós, feminista, pszichoanalitikus, posztkolonialista szempontból (is) elemzi a művet, utóbbi inkább a fordítás szempontjából. Szerb Antal: Magyarország a régi angol irodalomban c. tanulmánya igazi csemege, ahogyan a kéziratra akadó Beck András írása is. Németh Gábor Jánossy Lajos: Ecet és hamu c. könyvéről írt recenziójának személyes hangja korszerűtlenségével hat leginkább, ahogyan recenzens szerint maga a könyv is. (JELENKOR, május) Bárány Tibor a Spiró György: Fogság c. regényéről írott recenziókat, tanulmányokat elemzi, Bodor Béla pedig a József Attila-szakirodalom műveit kritizálja.(HOLMI, május)
BESZÉLGETÉS
Ágoston Zoltán beszélget a pécsi Bencsik-iskola szobrászaival, többek között Böszörményi Istvánnal, aki talán az egyetlen az országban, akinek sikerült évet ismételnie az egyetemen honvédelmi ismeretek c. tantárgyból. Persze nem ezért szeretjük.
Az ÉLET ÉS IRODALOM 29. számából (július 20.) három írást mindenképpen érdemes elolvasni: Buda Péter-Gábor György: Metafora és küldetéstuda, Tatár György: Archeologizmus, Niedermüller Péter: A modernizáció dilemmái.
2007. ősz
Megint lemaradtam, igaz, csak két hónappal, úgyhogy egy füst alá veszem az elmúlt három hónapban megjelent folyóiratokat, azok közül sem mindegyiket. Hogy ez a füst meddig terjed, azt a szemléző sajnálatos, de nem egyszeri és különleges módon véges ideje és tere engedi. Arról nem beszélve, hogy most akkor mi ez a füst, mit csinál, jelez vagy elfed, esetleg beborít, nos, tegyük fel, hogy jelez, csak épp nem adót számítanak vele (l. a szólás eredete: füstadó!).
Nagyon esetlegesnek érzem a versek válogatását, és a már kiválasztottak között is hosszabban kellene időznöm. Jobb volna egy szerzőtől többet is olvasni − erre a kötetek alkalmasabbak −, többször, elölről és visszafelé. Elidőzni egy sornál vagy sorral akár napokig. Az esetlegesség most abban jelentkezik, hogy mindössze két verset emelek ki. Az egyik Schein Gábor: Cornelius százados levele Pannóniából Burrushoz a gyarmati Ügyek Hivatalába Rómában című levélkölteménye (ALFÖLD, 10), melankolikusan sztoikus híradás egy provinciából, amelynek lakosai csak azért vesztették el a háborúkat, hogy utána örök bocsánatot találjanak maguknak, és hogy a sírokban gyönyörködhessenek.
A másik Szijj Ferenc: Készülődés (2) (ALFÖLD, 11) című formátlan verse, legalábbis az alcíme szerint. Nem írok róla semmit. Feltétlenül olvassák el. (Biztos lesz, akinek nem tetszik, nem baj. Én már csak úgy, simán, tetszésre utazom, a ráció és az emóció működésmódjának mechanizmusai nem mindig érhetők tetten, illetve választhatók külön, nem beszélve ezek nyelvi megmutatkozásairól – de mit is szabadkozom.)
A novellák közül elsősorban Latzkovits Miklós: Tisztelt szerkesztőség! című, az októberi JELENKORban megjelent írását említem, ami egy orvos beszámolója egyik páciensének kétszeres haláláról, de főleg az olvasás és élet kettősségéről, amely egy, az írást, magát az írót, és az olvasót ironikus távolságtartással kezelő, könnyed, ám nagyon pontos és gördülékeny mondat- és szövegszerkesztésről tanúskodó próza. A szöveg első díjat nyert a PIM és a Jelenkor folyóirat által meghirdetett „Philip Marlowe Magyarországon − a bűn, a rejtély, a hét főbűn az irodalomban és a társművészetekben” című novellapályázatán. Ugyanebben a számban Forgách András: Zehuze című regényéről, és Mesterházi Mónika: Sors bona c. verseskötetéről találunk recenziót. A JELENKOR szeptemberi számában Papp Sándor Zsigmond regényrészletét ajánlom. Bár a többi részletet nem ismerem, a regény vélhetően azok közé a könyvek közé sorolható majd, amely a közelmúlt történésit dolgozza fel, egy szinte folytonosan jelen idejű, jórészt a beszélt nyelv fordulatait alkalmazó nyelven. Ugyanebben a számban recenzió található Parti Nagy Lajos: A fagyott kutya lába című könyvéről, Az Éjszakai állatkert című női antológiáról és A feminizmus találkozásai a posztmodernnel c. kötetről.
A HOLMI augusztusi számában egyebek mellett két próza melengeti a szíveket, az egyik Józsa Márta: Amíg a nagymami megkerül című regényének részlete, a másik Radics Viktória: Mása motorra száll című írása, amely azóta megjelent a Szomjas Oázis című antológiában. A szeptemberi számban Végh Dávid összefoglaló tanulmányát olvashatjuk A magyar fantasy-irodalomról címmel. A Szentkuthy-rajongók örülhetnek, újabb, eddig kiadatlan regényrészletet közölnek, a szöveget, mint mindig, Tompa Mária gondozta. Az októberi szám két érdekessége: Somssich-Szőgyény Béla emlékezései a háború utáni időszakról, a másik egy kispesti polgárasszony, Hoffstaedter Lajosné Lenkei Júlia által lejegyzett visszaemlékezései Hol van a konzoltükör címmel. Az utóbbi időben négy könyv is megjelent a zsidóság és a filozófia kapcsolatát illetően, ezeket elemzi Rugási Gyula, a gyűlölet ambivalens megítéléséről a zsidó filozófiában viszont már a KALLIGRAM szeptemberi száma kínál egy tanulmányt, melyet két másik követ, a szám fő témája ugyanis maga a gyűlölet. Az októberi szám főszereplője Mészöly Miklós, közlik egy 1987-es előadásvázlatát, amelyet franciául írt Széljegyzetek az irodalmi esély és a handicap kérdéséhez címmel, majd az Anyasirató c. novella elemzésétől, Az ablakmosó kortárs kritikáiban felelhető irodalmi konstrukció bemutatásán, és a Műhelynaplókról szóló recenzión keresztül az írások sora a Mészöly-házaspár képzőművészeti hagyatékának ismertetéséig terjed.
Az ősz kellemes és ínycsiklandozó meglepetése az ALFÖLD szeptemberi száma, ahol most nem konferenciákon elhangzott előadások írott változatait, recenziókat, verseket és elbeszéléseket olvashatunk, hanem minden egyes írás témája az irodalom és a gasztronómia. Spiró György például azt ecseteli, hogy milyen előnyei vannak a válásnak, illetve, hogy hogyan lett kulináris szempontból a legnépszerűbb magyar író a világon, illetve végre kiderül, hogy miért nem lehetnek egyetemi diplomával rendelkező egyénekből szakácsok, egyesek nagy bánatára. Mellékesen hírt kapunk egy két és fél évtizedig tartó halleves-kísérletezésről is. Borbély Károlynak, a nemrég, kilencvennégy éves korában elhunyt pincérnek az elbeszéléséből megtudhatjuk, hogyan lepték el a Bizánc kávéház teraszát délutánonként az ölebek és a kávénénikék, akikkel bizony jó volt vigyázni, valamint fény derül a főpincér, Kalácska úr titokzatos útjaira is. A szöveget Zeke Gyula gondozta. Juhani Nagy János a leves történetét meséli el, illetve aki még eddig nem tudta, mi az a mafla, vagy matróz-, illetve postásfröccs, nem beszélve a bivalykortyról és a Krúdy-fröccsről, most végre pontos leírást kaphat ezekről, és minden hasonló, szódával kevert italról. Igazi csemege Mikszáth Kálmán: a magyar konyha című fecsegése, amiben ilyen mondatokat is lehet találni: „Az író is lehet őszinte.” Vagy: „Ha beáll egykor a rideg közöny, melyet a kosmopolitismus előtologat, ha minden érzés megszűnik a rög iránt, az idealismus roncsai közt még mindig ott lesz varázsnak a magyar konyha.” Aztán azon síránkozik, hol van már a levelensült nevű finom lepény, vagy a kürtős kalács. Ha tudná, hogy ez utóbbi mekkora reneszánszát éli mostani vásárokon, városi és falusi búcsúkon, biztosan örülne. Csakúgy a barabolynak, ami ismét megtalálható egyes piacokon.
baraboly (lat. Chaerophyllum bulbosum)
ernyős virágú növény, répagyökerét, főleg a gyermekek, nyersen eszik. A 18. sz.-ban még a felnőttek is rendszeresen fogyasztották. Torda környékén napjainkban meghámozzák, apró szeletre v&aacu